|

A 2010-es esztendő meglehetősen termékeny év volt sportmászás szempontjából, különös tekintettel a megmászásokra, de az új utak megnyitásának szempontjából is. Az itthon élőktől a tízes kategóriában, ami köteles utak esetében a IX+/X- (mediterrán 8a), boulderek-kunsztok esetében a X mínuszos (fontainebleau-i 7c) nehézséget jelenti több, mint 170 megmászás volt! Ezen megmászások többsége, mintegy 140 külföldön történt (!).
Komoly fejlődés volt tapasztalható az utak, mászóhelyek megnyitását tekintve is, elsősorban a Bakonyban, de a budapesti Róka-hegyen is nyíltak utak. A bakonyi Ördög-árok mászóhelyről pedig Ágh István tollából megjelent az első (magyarországi) boulder kalauz! Az alábbiakban csak néhány mászást emeltem ki, sorrendiségük nem feltétlenül tükrözi a nehézségüket, a megmászókat tekintve pedig igyekeztem az abc szerinti sorrendet tartani. Részletes krónika később... Köszönettel tartozom(zunk) minden megkapott információért, ami segített a krónikát elkészíteni és elnézést kérek azoktól, akik nem szerepelnek benne (pontatlanságomból vagy info hiányból adódóan) pedig megérdemelnék! (Itt jegyezném meg, hogy sokat segít, ha (akár) közvetlenül informáltok bármilyen, általatok fontosnak érzett megmászásotokról a következő email címen:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Előre is köszönöm! :)
Néhány jelentősebb 2010-es köteles mászás:
Külföldön, - megmászás:
The Black Bean (Céüse, F; X+ (8b+)):  Zengő Márk;
Pikova dama (Mišja peč, SLO; X (8b)): Dede László;
Schweine im Weltall (Adlitzgräben, A;X(8b)): Kismarczi Gergely;
Zona 0 (Siurana, E; X (8b)): Zengő Márk;
Treibjagd (Frankenjura, D; IX- (7b+)): Kuna Ágnes;
Sa msara (Mišja peč,SLO; IX+/X- (8a)): Nagy Ervin(!);
- onsight/flash:
Rock 'n Roll (Mišja peč, SLO; IX+ (7c+)): Kucsera Bálint os;
Escalofrios (Margalef, E; IX+ (7c+)): Zengő Márk os;
La Pitón (Rodellar, E; IX/IX+ (7c/c+)): Dede László os;
Pappenschlöcher (Niemandsland, A; IX+ (7c+)): Rákosy László flash;

Parfum d'Orient (Mont Dauphin, F; IX (7c)): Király Nóra os;
- clean:
Cool Moon (Peak District, GB; E7 6c): Lám Bence;
White Wall (Peak District, GB; E5 6b): Urbanics Áron os;
Salmon Left-hand (Peak District, GB; E6 6b): Kovács Tamás;
Nosferatu (Peak District, GB; E6 6b): Lám Bence;
Jetrunner (Peak District, GB; E4 6a): Brumbauer Kinga,  Gozony Gergő os, Lám Bence flash;
- nagyfal:

Supercanaleta (Fitz Roy, RCH; TD+, VI, 6a+, 90˚, 1600m): Kovács Tamás, Urbanics Áron;
Peuterey Integral (Mont Blanc, F; ED1, VI, 6a, 55˚,4500m): Juhász Bálint, Schmidtka Edit (!);
Steirischer Traum  (Hochshwab, A; IX (7c) 400m): Babcsán Gábor FA, Kandrács Ildikó, Kovács Attila, Kovács "Lui" Tamás;

The West Face (El Captain, USA; 5.11c (VIII-/VIII) 500m): Kovács "Robot" Tamás, /Callum Muskett (GB)/;

Regular North Face route (Rostrum, USA; 5.11c (VIII-/VIII) 250m): Kovács "Robot" Tamás, /Horváth Eszter (H, GB)/;
The Desert Shield (Zion, USA; V 5.11a C3 300m): Nádasdi Oszkár, Szentirmai Enikő;
Itthon, - megmászás:
Bányarém (Kis-Gerecse, (H) ; X+/XI- (8c)):  Zengő Márk;
Lakmározának vala… (Kis-Gerecse, (H) ; X+ (8b+)): Dede László;
Zed (Kis-Gerecse, (H) ; X/X+ (8b/b+)): Ágh István;
Tardosi fiúk (Kis-Gerecse, (H) ; VIII+/IX- (7b)): Borsos Ágnes;

Harangozó Teréz extázisa (Kis-Gerecse, (H) ; VIII+ (7a+)): Kuna Ágnes, Surányi Zsuzsanna (!);
- clean:
ZBTK (var) (Örvény-kő, (H) ; VIII+/IX- (7b)): Bodrogi Zoltán FA;
Harangozó Teréz extázisa (Kis-Gerecse, (H) ; VIII+ (7a+)): Lajkó Bendegúz;
- új utak/variánsok:
Sarlatán sd (var) (Kis-Gerecse, (H) ; X (8b)): Komjáti Zoltán FA;
Puzzle (var) (Hámor, (H) ; X (8b)): Bodrogi Zoltán FA;
Aranymetszés (Ördög-árok, (H) ; IX+/X- (8a)): Babcsán Gábor tr FA;
Sok lesz már (var) (Kis-Gerecse; (H), X- (8a+)): Zengő Márk FA;
Dáridó Hajnalig (Kis-Gerecse, (H) ; IX+ (7c+)): Borbély Gábor FA, Izer Bálint;
Néhány jelentősebb 2010-es boulder/kunszt mászás:
Külföldön, - megmászás:
Schule des Lebens (b) (Chironico, CH; X+/-XI (fb 8a+)): Zupán Tamás;
Souvenir (b) (Chironico, CH; X+/+ (fb 8a/a+)): Nagy Ferdinánd;
No Mystery (b) (Chironico, CH; X+/+ (fb 8a/a+)): Zupán Tamás;
- onsight/flash:
Unt'n ban Ciela (b) (Zillertall, A; X- (fb 7c)): Gyenes Balázs os (!);
La Dance (b) (Magic Wood, CH; X- (fb 7c)): Nagy Ferdinánd flash;
………?……(b). (Albarracín, E; IX+/X- (fb 7b+)): Vellai Zoltán os;
Itthon, - megmászás:
Kalahári-traverz (b) ( „Agg-hegy”, H; X/X+ (fb 7c+/8a)):  Gyenes Balázs;
Mithrill (k) (Tündér-tömb, H; X+ (fb 8a)): Zupán Tamás;
- onsight/flash:
Lacoste (b)  („St. Balaton-highland”, H; X- (fb 7c)): Burucs Bálint os;
Nagy ölelés (b) („St. Balaton-highland”, H; IX+ (fb 7b+)): Burucs Bálint os;
- új boulderek/kunsztok:
Blitzkrieg Bop (b)  (Ördög-árok, H; X (fb 7c+)): Ágh István FA;
Üvöltő szelek (k) (Kő-árok, H; X- (fb 7c)): Ágh István FA;
Devil's Masquerade (k) (Ördög-árok, H; X- (fb 7c)): Ágh István FA;
Hansi ohne Bankerl (k) (Ördög-árok, H; X- (fb 7c)): Ágh István FA;
(Itt csakúgy, mint a későbbi TELJES krónikában, technikai és egyéb okok miatt csak azok mászók szerepelnek, akik magyar állampolgárként, huzamosabb ideje Magyarországon laktak a megmászás idején!)
A lapzárta után érkezett érdeklődésnek köszönhetően, megemlíteném még például:
Csohány Csabát, aki (végre :) megmászta az első 8a-ját (Mrakan, Paklenica, HR);
Erdész Tibort, aki csatlakozott a nemrég elhunyt bankárnak emléket állítók közé (fb 7c, Fekete János, Veszprém);
Farkas Tamást, a legfiatalabbat, aki szintén az első 8a-ját mászta meg, de rögtön hozzátett még néhányat egy 8a plusszal együtt és aki az első idei (2011) tízes kategóriájú utat mászta! (8a+, Strta Scra, Misja, SLO);
Fekete Ákost, aki két gyógytorna-periódus között, hol Geribe, hol Misjára (volt egy Intermezzo /fb 7c/ a Varázserdőben is!) utána Ceüse-be (majd onnan, a felhőtlen nyaralás már-már Shakespeare-t idéző légköre elől majdnem haza is) menekülve, lerobbant háta ellenére egy rakás nehéz utat mászott meg (és akinek a híresztelésekkel ellentétben, valójában 40-nél magasabb a napi átlagos pulzusszáma);
Kerényi Barnát, aki (bár jelenleg Zed ÚJhazájában koptatja a kavicsokat) ősszel majdnem eljutott a svájci Varázs Erdőbe, de tűzolt(óval)ásként végül is a csodás Petrohrad hófödte csúcsain, majd' egy hetet (3 nap) eltöltve, sikerült egy dús szemöldökű komcsit helyére tennie (fb 7c+, Breznev, CZ);
Kovács Balázst, aki a felnőtt filmeket több is mint egy X-el meghaladva (40+) nyomta a tízes utakat és bouldereket, miközben nyomja a bakonyi boulder-helyek nyitását Pistivel;
Payer Kornélt, aki tavaszi lábsérülése* után hihetetlen tempóban falta a 8a és 8a pluszokat, több, mint tízet megmászva; (*Lehetőleg soha NE hagyjatok ki akasztást gyerekek, még akkor sem, ha: A): úgy gondoljátok, hogy nem fogtok a földig esni, B): úgy gondoljátok, hogy ha akasztanotok kell, akkor nem tudjátok végigmászni az utat. Nem baj. Legfeljebb nem másszátok AZT meg, de akár fél óra múlva már beszállhattok egy másikba…)
Pulinka Zsoltot, akinek ígéretes tavalyi lendületét (három 8a-val) szintén egy lábsérülés torpantotta meg, így az év további részére maradt a rehabilitáció;
Ádámot, aki sokkal többet tud (és valószínű még többet is, mint szeretne) a helpdesk-ről, minthogy az egy asztal, amire fel lehet állni, ha izzót akarunk cserélni a csillárban és aki tizenvalahány szép és nehéz (8a/a+) utat mászott meg szerte Európában;
Schmidt Tamást, aki lehet, hogy már nyitott fb 8a-s bouldert vagy kunsztot is, de egyrészt nem nevezi el, nem is írja fel őket és így nem is nagyon tudja összeszámolni, másrészt nem tudja bekalibrálni őket, mert nem jár külföldre, persze azért ő is magára húzott egy gyíkkkos pólót (fb 7c, Lacoste, St. Balaton-highland);
Simon Bencét, aki szintén tavaly mászta meg az első 8a plusz-át, de utána már rögtön egy 8a+/b-vel folytatta és akinek a 300 hallatán már nem egy filmélmény jut az eszébe, hanem a campus board vékony lécsora;
Szabó Balázst, akinek az igazi dolce vita megtapasztalása mellett volt ideje átmenni Svájcba is (fb 7c-k);
Vörös Tamást, aki megismerkedvén egy hosszúlábú házikedvenccel (Kaszáspók) a Tündér-tömb szikláján, szintén tavaly lépett be a 7c-s boulderek világába. Mondhatnánk persze, mert ott van Ujjerő (.com :)
és persze magamat is, mert a decemberi (ujj) ínszalagszakadás és a márciusi ujjtörésecske után, lehetőségem volt egy csomó, szép és nehéz utat (8a) megmászni.
rövidítések:
fb: A bouldereknél és a kunsztoknál zárójelben a fb., azaz fontainebleau-i nehézség szerepel, míg a köteles utaknál a mediterrán fokozat. (A különböző fokozatok átváltása csak tájékoztató jellegű, lehetnek benne eltérések!)
FA: First ascent, azaz első megmászás.
flash: egy út megmászása az első próbálkozásra úgy, hogy már láttunk rajta valakit mászni (vagy elmondták a mozdulatokat, képeket láttunk róla, esetleg láttuk már filmen), vagy ereszkedés közben már alaposan szemügyre vettük.
tr: Top rope: (felsőzés, oroszozás) egy út megmászása egyhuzamban, az út tetejéről (standjából) beeresztett kötél biztosításával.
os: Onsight: a mászó számára teljesen ismeretlen út alsós megmászása, esés és pihenés nélkül az első próbálkozásra úgy, hogy a mászó semmilyen előzetes információval nem rendelkezett az útról, azaz nem hallott-nem látott róla semmit.
b: Boulder (jel.: kőtömb, nagy szikladarab /GB/) kötél nélküli mászást jelent, jellemzően pár méteres magasságig (3-10m). A megadott (pl. kalauz) beszállástól felmászás úgy, hogy a leglogikusabb (esetenként a jelölt) vonalvezetésbe esősziklafelület összes lehetőségét (fogás, lépés) használhatja a mászó. A mászó biztosítása a boulder-szivacs (crashpad) és/vagy fogóember(spotter).
k: Kunszt, szabott fogásokon, lépéseken és/vagy útvonalon (esetleg tiltott lépésekkel, falfelületekkel) haladó boulder.
var: Variáns. Az eredeti út változata. Sokszor nem önálló vonalvezetésű, legtöbbször két út kombinációja.
clean: tiszta mászás, az út megmászásakor nem használunk fix biztosító pontokat, csak ékeket, kötélgyűrűket, hevedereket, kampókat (sportmászó utaknál általában a fix standot használjuk).
(!): Nem maga a mászás nehézsége kiemelkedő, hanem valamely körülmény vagy összetevő, ami a figyelemre méltó (pld.: maga a mászó, az időjárás, a logisztika, stb.)
(Fotók: Ticz Klára, Kuna Ágnes, Takács Teodóra, Lipták Balázs, Kismarczi Gergely, Borsos Ágnes, Király Nóra, Lám Bence, Brumbauer Kinga, Juhász Bálint, Babcsán Gábor, Kovács "Atus" Attila, Kovács "Lui" Tamás, Callum Muskett (GB), Nádadi Oszkár, Szentirmai Enikő, Dede László, Surányi Zsuzsa, Komjáti Zoltán, Kovács "Robot" Tamás, Izer Bálint, Nagy Ferdinánd, Zupán Tamás, Krizsán Veronika, Szabó Balázs, Ágh István, Kovács Balázs, Vellai Zoltán, Lázár Emese, Takács Teodóra, Bálint Lilla, Grnyedics Virág)
|